2011. április 17., vasárnap

Magunkról

A Váltó-sáv Alapítvány

A Váltó-sáv Alapítvány mint országosan működő civil szervezet célja és feladata a fogvatartottak és a szabadultak (elsősorban fiatalok, 16-35 évesek) társadalmi és munkaerő-piaci beilleszkedésének támogatása, azaz a büntető eljárásban terheltnek minősülők (elsősorban fiatalok) megkeresése, gondozása, képzése, mentálhigiénés ellátása, reszocializációja/(re)integrációja/rehabilitációja.


Tevékenységünk lényege a folyamatos (utó)gondozás (a kliensekkel történő kapcsolatfelvétel már a büntetés-végrehajtási intézetben megkezdődik, majd folytatódik a szabadulás előtti, alatti és utáni krízisben, majd szabadulás után), ill. a civil támogató rendszer. Hitünk és tapasztalataink szerint a biztonságos emberi/segítői/civil kapcsolat kiépítése már a büntetés-végrehajtási intézeten belül, a bizalom elnyerése és megszilárdulása, a folyamatos érzelmi biztonság megteremtése, az elfogadó közösség segítségnyújtása a szabadulás krízisének csökkentését, valamint a visszaesés megelőzés alappilléreit jelentik.
Programunk 1997-ben indult egy másik szervezet keretein belül, majd 2002 augusztusában önálló szervezeti keretek között kezdtük meg működésünket. Az Alapítvány bejegyzésének dátuma: 2002. 09. 24.
1085 Budapest, Pál u. 2. 2. 10.
Tel.: (061)-352-6755
Fax: (061)- 782-1995
Szakmai vezető: Mészáros Mercedes
                          0670-501-3291
„Folyamatosan változtok, változik mindenki és minden.”

Fő tevékenységeink:
  • bűnmegelőzés (primer, szekunder, tercier) – felvilágosító, megelőző beszélgetések szervezése, lebonyolítása / a visszaesés megelőzése (tercier kriminálprevenció),
  • folyamatos (utó)gondozás biztosítása, civil támogató rendszer működtetése, ill. szocializáció-reszocializáció, a börtönszocializáció megszüntetésének/megszűnésének támogatása,
  • életvezetési segítségnyújtás,
  • a szociokulturális hátrányok leküzdésének segítése,
  • kriminális és szenvedélybeteg fiatalok rehabilitációjának, reszocializációjának, reintegrációjának támogatása,
  • egészségfejlesztés, egészségnevelés,
  • szociális információs szolgáltatás biztosítása a klienscsoport és hozzátartozóik számára,
  • személyes problémák pszichoszociális kezelése, gondozása; mentálhigiénés ellátás - probléma- és konfliktuskezelési készség javítása, segítése,
  • oktatási/képzési programok biztosítása ill. ilyen jellegű programokba való bekapcsolódás támogatása - különös tekintettel a középiskolai tanulmányok és az érettségi vizsgára való felkészítés/felkészülés segítése, ill. ehhez kapcsolódóan speciális, személyközpontú tanulási/tanítási programok és gondozás megszervezése és végzése,
  • a társadalomba való be- ill. visszailleszkedést segítő, speciális segítő-problémafeltáró csoportok szervezése, működésének támogatása, biztosítása,
  • ex-kriminális életvezetésű fiatalok bevonása a gondozói munkába, segítő munkára való képzésük támogatása,
  • előítélet csökkentés,
  • szakmai találkozók szervezése, módszercserék koordinálása, ill. módszertani- és kutatómunka végzése a deviancia illetve annak kezelési formáit illetően, különös tekintettel a kriminális életvezetés tekintetében,
  • összességében: szociális munka megvalósítása a büntetőeljárásban terhelt, bűnelkövető fiatalok esetében.
„Segítséget minden órán kapok tőletek, mert nemcsak tanítotok, de odafigyeltek az életem itteni részére. És a beszélgetés nagyon jó, megnyugtat, mert elfeledteti ezt a helyet, még ha csak egy félórára is.”
A Váltó-sáv Alapítvány projektjei:
Büntetés-végrehajtási intézetben:
  • Szabadulásra felkészítés (Fókuszban a szabadság: felkészülés/felkészítés a szabadulásra)
  • Kortárs/sorstárs segítők képzése
Büntetés-végrehajtási intézetben és szabadulás után:
  • Váltó Program (középiskolai tanulmányok és segítő/reszocializációs munka egysége fogvatartottak és szabadultak számára)
  • Szociális munka a büntetés-végrehajtásban és szabadulás után
  • Kompetencia fejlesztés
  • Váltó-sáv Információs Bázis (a célcsoport, a hozzátartozók és a szakemberek számára releváns információk gyűjtése és tárolása)
  • Hozzátartozó Csoport (minden hónap utolsó péntekén)
Szabadulás után:
  • „Job coaching” – szabadultak foglalkoztatása, munkába helyezése és ott-tartása
  • Félutas lakás program (lakhatási segítségnyújtás)
„Nagyon jól érezhető nálatok, hogy nemcsak kamuból jöttök ide, hanem ténylegesen érdeklődtök felőlünk illetve a véleményünk iránt.”
„És nem úgy volt, hogy bejöttök, és úgy veselkedtek, mint hogyha bűnözők lennénk, és muszájból jöttök, hanem mint emberek az emberhez. Emberségesen.”

Számadataink: 2010-ben legalább egy személyes találkozáson résztvevők száma: 431 fő. Ebből 81 fő szabadult, 350 fő fogvatartott volt. A kliensek közül 43 fő volt nő (közel 10 %), míg 388 fő volt férfi. A Váltó Programban 25 fő vesz részt.
Munkatársak: jelenleg 12 fő dolgozik az Alapítványnál, ebből 2 fő önkéntes, 2 fő pedig tapasztalati munkatárs. Képzettség szerinti megoszlás: szociális munkás, pszichológus, középiskolai tanár, bölcsész, felsőfokú narkológiai szakember, ifjúságsegítő.
Finanszírozás: működésünk kezdete óta a megvalósításhoz szükséges forrást legnagyobb részt pályázatokból szerezzük, azaz fix bevételünk, állami normatívánk nincs.
Várunk mindenkit, aki érintett a témában és a területen! Várjuk az érdeklődőket, szakembereket is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése